Nem bízom senkiben! Még magamban sem! Viszont, ha mégis úgy döntenék, hogy egyik arcom megmutatom Neked, kérlek ne ítélj el. Félek...Félek, hogy nem értesz meg! Idáig csak azt láttad belőlem, hogy bántalak, ha nem tetszik valami. Hogy hisztizek, ha nem úgy alakulnak a dolgok, mint szeretném. Viszont igyexem a kedvedre tenni. Elmosogatok, ha megkérsz rá, megmasszírozlak, ha fáj valamid. Megpróbálom begyógyítani a sebeket a lelkeden. Nem biztos, hogy sikerül, de megértelek. Vagy azért, mert én is mentem át hasonló dolgokon, vagy azért mert egyszerűen túl sok empátiát vettem magamhoz, mielőtt megszülettem. Nem jó ez így. Megnyílsz előttem, én bólogatok, hümmögök. Tudom, mire gondolsz. Nem akarlak bántani, de a rideg tényeket közlöm majd Veled. Tudom, hogy fáj, megértelek. Fájni is fog. Sokkal jobban, mint gondolnád. Annyira, hogy beleőrülsz.... Nem is sejthetted, hogy ez lesz a vége. Mikor elkezdted még minden szép volt.... Telnek az évek, változunk, és már nem jó, ami van. Bármennyire szeretnéd is, nem lesz jobb már semmi. Szar a helyzet. Nagyon szar. Bízom Benned, ezért elmesélem kis titkomat. Hogy miért lettem olyan, amilyen. Ilyen kibírhatatlan, szerethetetlen, hisztis, akaratos, önfejű kis csacsi. Megérted? Nem hiszem. Senki nem érti meg. Csak bólogatnak és hümmögnek. Majd közlik, hogy ez tényleg szar helyzet. Ezt eddig is tudtam. Megerősítést szerettem volna hallani Tőled. Nem azt, hogy drámai közönnyel hallgatsz végig.
Mindegy is már. Nem számít. Megszoktam már, hisz mindig ez történik. És csodálkozhatsz, hogy miért van ennyi arcom. Eléggé hasadt személyiség vagyok. Mindig eltör valaki egy darabot a lelkemből. Már csak darabokból áll. Nem értesz, igaz??? Elhiszem, és megértem. Én mindenkit megértek. Engem miért nem ért meg senki? Miért nevetnek ki? Komoly érzéseim vannak, komoly gondjaim, de senki nem foglalkozik velem. Én miért foglalkozom Veled??? Nem érdemled meg- mondhatnám inkább. De nem teszem. Minden ember megérdemli a törődést! Te is! Nem mehetek el Melletted, nem intézhetlek el egy kamu mosollyal és egy cseppet sem őszinte öleléssel. Én nem ilyen vagyok. Én tudom, milyen érzés ez, ezért nem csinálok ilyet. Ha nem lennék Rád kíváncsi, nem kérdezném meg, mi van Veled. Szeretném, ha jól éreznéd Magad, mert akkor én is jobban vagyok! Jobb emberré teszel! Mikor látom azt, hogy a mosolyt, vagy a könnyeket én csaltam az arcodra, jobban érzem magam tőle. Könnyek alatt nem a megbántottság könnyeit érzem, hanem a boldogságét, a meghatottságét, a megkönnyebbülését, vagy azokat a könnyeket, amiket akkor ejtünk, mikor számunkra fájó dolgokról beszélünk, és látjuk azt, hogy a hallgatóság átérzi az egészet, neki is könny csillog a szemében....
Jobb lesz a lelkemnek, ha meghallgathatlak, ha megvígasztalhatlak, ha az ölelésem jól esik Neked! A darabokra tört lelkem ilyenkor kezd megnyugodni. Soha nem lesz már ép, de beletörődik ebbe az érzésbe, hogy a világ süket. Süket, de szüksége van ránk. Hiszen szája mindenkinek van.
Beszélgess velem, kérlek. Igyunk meg egy kávét, és töltsünk el kellemesen kellemetlen, illetve kellemetlenül kellemes órákat együtt. Nyisd ki a füled, és hallagass meg, hiszen én is ezt teszem. Szívjunk el egy cigit együtt csendben, kiélvezve a dohányzás rituáléjának szentségét.....
Olyan régen beszélgettünk már. Mondhatnád, hogy mindig beszélünk, és én helyeselnék is hiszen mindig beszélünk. De én nem az időjárásról akarok beszélgetni Veled! A lelkedre vagyok kíváncsi, amit becsuktál előttem, és nem tudom miért. El akarod velem hitetni, hogy Neked nincs is olyan, de nem tudsz becsapni, mert már egyszer megnyíltál előttem. Nem adlak ki, ne félj. Ne félj tőlem! Nem bántalak!
Kérlek beszélgess velem. Kérlek...
Ha azt mondom, szeretlek, azt hidd el. Komolyan gondolom. Egy nő vagy szeret, vagy gyűlöl, köztes állapot nincs. Ezt jegyezd meg. Én szeretlek. Útálni nem tudok, ahogyan haragudni sem. Nekem ez az "örihari" Dolog nem megy. Képtelen vagyok rá. Hülyeség is az egész. Nem létezik olyan, hogy valakit, akit egykoron szerettünk, ma már gyűlöljünk. Ilyen nincs. Csak mondjuk, mert így sokkal könnyebb átvészelni dolgokat. Én nem tagadom le, hogy az összes volt szerelmemet -még aki a sárba tiport, azt is- szeretem. Nem szerelemmel, ne érts félre. Egyszerűen csak szeretem, hogy valaha szerettek, hogy foglalkoztak velem és elviseltek. Szeretettel gondolok Rájuk, ha néha eszembe jutnak, vagy találkozom velük. Megtanítottak egy csomó dologra. Érzésekre, fájdalomra, szerelemre. A szerelem ezer arcára. Lehet, hogy megcsaltak és magaláztak, lehet, hogy kidobtak, de mind megtanított valamire. Nem haragszom rájuk! Rád sem fogok soha haragudni. Nem akarok. Én ilyen vagyok....
