Talán azért, mert nem volt időm. Rengeteget dolgoztam. Fél 5-től fél 3-ig. Aztán hazatekertem, megsétáltattam Bubukám, és mentem a KisTesómra vigyázni. Így ment ez minden nap. A hétvégém a takarításé volt, nem a Kedvesemé. Este 8kor már össze akartam esni a fáradságtól. Nem is kell ugye részleteznem, hogy a kapcsolatunk melyik része sínylette meg ezt a munkatempót. Igen, a szexuális. :( Pedig ez egy baromi fontos dolog.
Aztán arra gondoltam, jó lesz az új évet munkakereséssel kezdeni. De nem úgy sikerültek a dolgok. Már decemberben kezdtem. Most itthon vagyok, munka nélkül, sok szabadidővel, sok gondolattal, és a régi "kedves" jól ismert démonaimmal. REMEK!!! Kellett ez nekem. Reggeltől estig egyedül. Már semmi nem vidít fel. Félek, hogy kezdek megint beleesni a csapdába. Abba a csapdába, ahol a Magányom tanyázik, és groteszk dolgokat súg a fülembe. Biztos sokan jártak már ebben a mély gödörben.
Most elmesélem, én mit is érzek ilyenkor.
Mikor magához húz és biztonságot, nyugalmat ígér. És ad. Igen, biztonságot ad. Akkora falat húzunk magam köré mi ketten a Magányommal, hogy senki nem képes áttörni rajta. Ez megnyugtat. Ezt senki nem veheti el tőlem. Mintha én egyedül egy másik dimenzióban lennék. Persze ott vannak az emberek mellettem. A cuki boltos néni, a kutyás néni, és még sorolhatnám. Igen a szeretteim is. Ebben a dimenzióban, melyben csak a Magányom és én létezünk, ebbe SENKI nem fér bele. És ez jó így. Most. Még.
A sötét gödör. Hívogat. Gyere! Meglátod, jó lesz! Követem. Először bizonytalanul, majd magabiztos léptekkel. Igen! Ezt akarom!
Aztán egy tisztább pillanatban,mikor Magányom figyelme lankad, látok egy tűfejnyi ragyogást. Közelebb megyek, megnézem. Tetszik. Akarom. Kell nekem. Ott akarok lenni, ahol a ragyogás! Végre megkaparintom a tűfejnyi ragyogást! Kedves. Kedves és aranyos mindenki. Én is. Szeretem. De el fogják venni tőlem!!! NEM ENGEDEM!!!! Ez az enyém, már megszereztem!! Szorítom a bolhányi ragyogást! Szorosan a tenyerembe zárom. Csak az enyém. Senki nem láthatja. Visszavonulok a már jól ismert sötét gödörbe Magányom mellé, hogy gyönyörködhessek a csöppnyi ragyogásban. Befészkelem magam egy meleg takaróba, Magányom karjaiba, és kinyitom a tenyerem. Egy égett fekete sebhely maradt utána. Már nem látom. Csak a Magány ölel, szorosan. Soha el nem enged, érzem. Én pedig szomorúan fúrom arcom a vállgödrébe, mert a cseppnyi boldogság ismét becsapott. Igaz, örök nyomot hagyott, de hamar elillant.
Talán egyszer megtanulom, hogyan kell megtartani, de addig is kedvenc Démonaim társaságában, Magányom féltő ölelésében TÚLélek. Minden napot....
