Mélyen, belül. Legbelül mindig megmarad egy bizonyos fájdalom, h nem értük el a céljainkat, vagy ha mégis, nem hozták a hő áhított boldogságot, nyugalmat.... Katasztrófa az életem. Megint. Van egy ember, akit nagyon szeretek, a szívem minden szeretetét Neki adtam, de nem kell neki. Legalábbis nem az egész. Most mit basszak vele? Nem kell, nem kell. Nem tudok ezzel a ténnyel mit kezdeni. Érzem,m h soxor idegesítem. Nem akarom. Tudom, h Neki nem én kellek. Neki a Hilti kell. Irigylem a kitartásáért, a megfelelni vágyásáért, meg az ambíciójáért. Szerető család vette körül, tanult ember, fokozatosan érte el azt, amit. Büszke vagyok rá, Csak ez miatt képtelen engem teljesen megérteni. Empátiát nem adnak a diplomával. Nem baj ez. Bár én is ilyen lennék. De nem vagyok. Hozzám nem volt ilyen kegyes a sors. Leszólt, h blogolok. Nem érdekel. Itt legalább senki nem néz hülyének. Bár már az sem érdekelne.
Mélyen a szívemben hatalmas űr tátong. Ezt a lyukas szívet senki nem tudja betömni. Ez csak az én bajom. Elmartam magam mellől azt az egyetlen embert, aki igazán törődött velem. Nem a személye hiányzik. Az, amit adott. Hogy rámnézett, és tudta h nem jól vagyok. Magas a cukrom, vagy alacsony. Nem tudom, h mit érzek most, de ez az egész hiányzik. Mindegy már. Elbasztam, így jártam... Szarok bele.
El akarok menni innen. Elfelejteni mindent és mindenkit. Ez alól Ati sem kivétel. Nagyon szeretem, imádom, de Neki nem rám van szüksége. Ő nem tud annyi szeretetet és törődést adni, mint amennyit én igényelek. Magasak az igényeim, nem tagadom. Nem is szégyellem. Nem fogok csak az Ő kedvéért lemondani az ilyen vágyaimról. Szeretnék egy olyan pasast, aki elfogad, és akinek én vagyok az elsőőőőőőőőőőő. Csak én..... Nem a munkája, nem a családja, hanem a szerelme.
