Valamelyik nap azon témáztam, hogy baromira félek, de ez már a múlté. Ha azt kellene kitalálni, miért, biztosan hamar rájönne az ember, hogy nem bírtam tovább. Feladtam a küzdelmet. Pontosan 2010,10,06-án reggel bevettem a fél Xanaxomat. Lényegesen nyugodtabb is voltam egész nap. Viszont, ha kellett, akkor tudtam pörögni. Azt hittem majd lenyom, mint eleinte, de nem tette. Kifejtette jótékony hatását, és ennyi.
Tegnap este hazafelé, miközben próbáltam a két sávos úton rajta maradni (nagy dudálások és villogások közepette) azon törtem semmirevaló, legyengült, tompított-energiatakarékos üzemmódban működő kis agyacskámat, hogy mi, emberek mennyire útáljuk a kereteket. Pedig mindenhol keretek közé vagyunk szorítva. Akárhonnan nézzük is. A kocsiban, a buszon, de még gyalog is, hiszen még az is meg van határozva, hogy hol mehetünk, mennyivel, na és hogy hogyan, mert ugye az sem mindegy. El kell hogy fogadjuk ezeket a kereteket, mert máshogyan nem lehet élni. Ahogyan az erkölcsi normáknak (bár szerintem ez relatív), úgy ezeknek a szabályoknak is meg kell felelnünk, és ha lehet még érezzük is jól magunkat, mert ha nem tesszük, kinéznek minket. (sose tanulok meg körömmel írni). Betesznek minket egy kis keretbe, és mosolyognunk kell. Aki nem teszi, esetleg próbál menekülni, vagy a keret széleit tágítani, már ferde szemmel néznek rá. Rosszabb esetben még meg is büntetik. Ezért szeretem én annyira a vidéki lét nyugalmát, ahol kint lehetek a szabadban, hallgathatom repülőket, kutyákat, bagzó macskákat. :P Bocs, ez számomra nem öröm. Ahogyan az sem volt az, mikor a városban laktunk és a kocsikat hallgattam. DE!!! Az még mindig jobb volt annyiból, hogy volt nyitva bolt még hajnali kettőkor is. Ha meg a természetbe vágytam, kicsattogtam az arborétumba azt' csókolom.
Ja, majd' elfejtettem! Hullik a hajam. De csomókban. Régen annyi volt, hogy alig fogta át a hajcsat. Most meg szó szerint CSOMÓKBAN hullik. Ezért eldöntöttem, hogy le fogom vágatni. Bármennyire nem szeretném is. Nagyon szeretném növeszteni, mert régen is volt hátközépig érő hajam és nagyon imádtam. De most inkább levágatom, hogy ne hulljon. Bár ez is tuti felírható az állandó idegeskedés számlájára. Na majd kiderül. Nem most lesz ez még. Majd kb 2 hét múlva, addig meg még majd megálmodom.
Na mára csak ennyi. Nincs több értelmes mondatom. Nem mitha a többi az lett volna. Az biztos, hogy ezeket a sorokat évek múlva nagyon jó lesz visszaolvasni, és kiakadni, hogy mennyi faszságot össze tudtam hordani.
