Csöppnyi tejfölszőke kislány ragasztja orrát a jégvirágos ablakra. Sötét van és hideg. Nem látni semmit. Egy fiatal nő lép be a konyhába, megáll az ajtóban. Húszas éveinek az elején járhat, nézi a kislányt. Gyönyörködik szerelme gyümölcsében. Lassú, bizonytalan léptekkel indul a kislány felé, majd átöleli. A kislány megfordul, arcát belefúrja Anya vállába. Hmmm, olyan finom illat van... megnyugtató. Végül a kicsi töri meg a csendet: - Apu már többé nem jön vissza?- Anyu sírni kezd. -Nem tudom. Hiányzik?- A kislány válasz helyett sírva fakad. -Ugye az Apu már nem szeret engem? Én nagyon rossz gyerek vagyok, azért nem jön haza, igaz?- Anyu még jobban sír, próbálja a lánynak elmagyarázni, hogy nem ő tehet róla. Azt mondta, Apunak azért kellett elmennie, mert sokat iszik. De mindenki sokat iszik, gondolja a kislány. -Én is sokat iszok! Akkor nekem is el kell mennem?-
Anyu elbizonytalanodik. Nem tudja, hogyan magyarázza meg a gyereknek az "ivás" fogalmát. Hogyan értesse meg a lánnyal, hogy mennyire félti őt, mikor apja részegen jön haza. Mindig fel akarja kelteni a gyereket, de Anyu nem engedi. Félti. Tudja, hogy bántani akarja. Ezt nem engedheti meg. Az az ő gyereke is, meg kell védenie. A kislány töri meg a kettejük közti bizalmas csendet. -Anyu! Mikor megyünk Apu hazájába?- Anyu még jobban kezd zokogni és szorosan öleli a lányt. Nem érti a kislány, hogy mi történik. Neki csak Apu hiányzik.
