Emléxem, nem is olyan régen még azért könyörögtem, h mért nem lehet kézzelfogható betegségem, mint pl lábtörés. Na hát az imáim megtették a hatását. Úgy felfáztam, h kétrét görnyedve közlekedtem, mint a nagyanyám. Olyan szinten fájtak a veséim, h 4 nap után csak elmentem dokihoz. Antibiotikumot kaptam, meg egy adag letolást, h miért ilyen későn kell orvoshoz menni. Később lementem a patikába, megvettem a dilibogyót, meg vettem lázcsillapítót, mert az is volt.
Nagyon megijedtem, mert én soha nem vagyok lázas. És most mégis az lettem, tehát ez már nagyon komoly. 3 napig feküdtem itthon 39,6-os lázzal. A párom az egy tündérmackó volt. Állandóan a lázam mérte, tömte belém a gyógyszert, kérdezgette, jobban vagyok-e már. Persze nem voltam és már nagyon idegesített az állandó kérdezgetése, de csak a jó szándék vezette. A nagylázon túltettem magam, bár nem volt egyszerű. Utána még 3 napig belső láz gyötört, szóval még mindig feküdtem. Mire ez is elmúlt, a fülem dugult be. Kaptam orrcseppet rá, most valamivel jobb.
A cukigyógyszerem nem szedem tegnap este óta, mert nagyon nem vagyok jól tőle. Ma se vettem be, csak a kötelező dilibogyót pánikra. Egész jól érzem magam, csak aggódom, h magas lehet a cukrom, mert a mérőm is meghalt. Zoli vett már egy újat, csak még nem ért haza.
Inkább adom magamnak az inzulint, de ezt már nem bírom elviselni. Nem eszek, mert nem merek, nehogy magas legyen a cukrom. Ergó egész nap éhes vagyok, ez meg a hangulatomnak sem tesz jót. Ráadásul az elmúlt 1.5-2 hétben lefogytam 53 kilóra. Rám sem lehet ismerni, de visszaszedni nem tudom a kilóimat, mert nem eszek. Na ez szívás. Jó lenne már, ha jönne Zoli haza, mert mérném a cukrom és már ennék is, hátha jól is esne végre.
Gondolom a házidoki ki fog csinálni, ha megtudja, nem szedem a gyógyszert. Kórházba nem kellene menni, mert még a végén befektetnek, mi meg 15-én megyünk nyaralni, kétséges, h kiengednének időben. Ha visszajöttünk és semmi nem változik, na akkor majd megyek!
